hit.

Sötét volt és én egy sarokban ültem tehetetlenül. Hogy történhetett ez meg velem.? Miért pont velem.? Oh, Istenem, könyörgöm..Suttogtam halkan. Hallottam a lépteit. Nem tudtam, ki Ő. Félelmetes volt és és egyenesen felém tartott. Csak egy ajtó választott el tőle. Menekülnöm kellett. Felálltam és egy ablak felé indultam. Nem hallottam semmit. Kinyitottam az ablakot és kimásztam. Kifutottam a sikátorból és reméltem, hogy embereket találok majd kint az utcán, de nem volt ott senki. Miért, Istenem.? Miért büntetsz.? Zokogtam. Újra hallottam a lépéseit. Szaladni kezdtem a semmibe. Sehol egy ember. Egyre közelebb volt. Befordultam az egyik sarkon aztán még egyen. Hiába. Ott volt mögöttem. Hátra pillantottam. Végzetes hiba volt. Megbotlottam és a földre zuhantam. Felnéztem és Ő ott állt fölöttem.

-Ha hiszel a Mennyben miért félsz.? - kérdezte mély, rekedt hangon. Igaza van. Miért félek.? Nem féltem többé. Megadtam magam. Bíztam Istenben. Talán rosszul tettem. Meghaltam.

egy álom.(?)

Hirtelen felriadsz..Szétnézel és megbizonyosodsz róla, hogy a szobádban vagy. Ránézel az ágyad melletti órára ami 3 órát mutat. Elindulsz a konyhába egy pohár vízért. A lépcsőhöz érve megtorpansz de nyelsz egyet és elindulsz a sötétségbe. Leérsz, töltesz egy pohár vizet és leülsz az asztalhoz. Az egész ház csendes. Ahogy a félhomályban ülsz csak egy bagoly magányos huhogását hallod. Pár percig még ülsz az üres pohár felett aztán berakod a poharat a mosogatóba és elindulsz vissza  a szobádba. Amikor lekapcsolod a lámpát valami furcsa érzés fog el. Megállsz a lépcső előtt és hallgatózol. Nagy a csend..Túl nagy.. Nyugtatgatod magad, hogy a bagoly biztos csak elrepült de ekkor egy sikoly töri meg a csendet. A sikoly az emeletről jött. Felrohansz és megállsz. Újabb sikolyt hallasz a szüleid szobájából. Elindulsz a szoba felé. Kinyitod az ajtót és majdnem összeesel a látványtól. Az apád élettelen teste fekszik előtted felhasított nyakkal. Erőt veszel magadon és elindulsz az éjjeli szekrény felé, mert az apádnak ott van a pisztolya. Ahogy az ágyhoz érsz ismét megdermedsz. Az anyád is a földön fekszik élettelenül, vérbe fagyva. Ránézel és ő üveges tekintettel néz vissza rád. Ismét erőt veszel magadon és tovább mész. Kihúzod a fiókot de nem találod benne a pisztolyt. Morgást hallasz, megfordulsz és sikítani kezdesz. A hold fénye megvilágít egy hatalmas lényt ami leginkább egy medvére hasonlít. Nagy, hegyes fogaival rád vicsorog. A bundája fekete és véres. Rád morog mire te el akarsz futni de a lábaid nem mozdulnak. A lény elindul feléd és már mozdulni sincs időd. Rád ugrik és a földön kötsz ki. Ordít egyet miközben te kapálózol. A szörny karmolászni kezd. Az egész testedből folyik a vér. Ekkor hirtelen egy nagy ordítást hallasz mire a szörny abbahagyja a karmolászást. Lemászik rólad és elszalad. Ott fekszel a hideg padlón tele sebekkel. Az ágy alá nézel és meglátod apád pisztolyát. Érte nyúlsz, felhúzod, kibiztosítod és a fejedhez tartod. Meghúzod a ravaszt. Nincs több sérülés. Nincs fájdalom. Béke van.

Hirtelen felriadsz….

a vég.

Csak vért látok ahogy a hideg padlón fekszek. Minden csupa vér. A falak, a bútorok, a padló. Nem tudtam mi történt. Aztán eszembe jutott egy férfi arca. Leszúrt én pedig elájultam. Hallottam, hogy anyáék hazaérnek. Ahogy beléptek a szobába anya sikítozni kezdett és kiabált apának, hogy hívja a mentőket. Amíg apa telefonált anya odajött hozzám.

- Minden rendben lesz. – mondta zokogva, de én tudtam, hogy meg fogok halni. Apa is odaszaladt.

- Mindjárt itt lesznek a mentősök. – szólt könnyeivel küszködve. Láttam anyát ahogy sír és apát ahogy vigasztalja őt. Mögöttük állt egy magas férfi öltönyben aki engem nézett. Megrémültem tőle. Hallottam a szirénát. Az öltönyös ember a kórházig mellettem volt de senki más nem látta. Barátságosnak tűnt. A kórházban ellátták a sebeimet és egy gépre kötöttek. Hallottam, hogy az orvos azt mondja a szüleimnek, hogy válságos az állapotom. Az öltönyös ember megint ott állt mellettem. Már nem féltem tőle. Tudtam, hogy ki ő. Mosolyogva közelebb lépett hozzám.

- Itt az idő. – súgta halkan. Anyáék bejöttek. Mondtam nekik, hogy mennyire szeretem őket, azt mondták, hogy ők is szeretnek. Ekkor anyáékat kihívta az orvos. Az öltönyös ember megvárta amíg kimennek és odajött hozzám. Megfogta a kezem. Én lehunytam a szemem és amikor kinyitottam ott álltam az élettelen testem mellett az öltönyös ember kezét szorongatva. Nem volt rossz érzés. Nem éreztem fájdalmat. Hallottam a hosszú sípszót. Anyáék és az orvosok berohantak. Az orvosok próbáltak megmenteni. Odamentem anyáékhoz. Mondtam nekik, hogy ne sírjanak de nem hallották. Megpusziltam őket. Az öltönyös ember ismét rám mosolygott én pedig visszamosolyogtam rá. Megfogtam a kezét és elsétáltunk.

a farkas.

Ez a nap is átlagosnak ígérkezett. A gimiben végig untam az órákat és már alig vártam, hogy hazaérjek. Már sötét volt amikor a kapunkhoz értem. Amikor beléptem a házba bezártam magam mögött az ajtót. A házban sötét volt így hát elindultam a villanykapcsoló felé amikor hirtelen erős fémes szag ütötte meg az orromat. Tovább mentem de nem kapcsoltam fel a lámpát. Amikor beértem a nappalinkba rájöttem, hogy mi volt az a szag. Vér. Minden csupa vér volt. Elindultam egy vértócsa felé  és az egyik fotelhez érve megdermedtem a rémülettől. Az apám élettelen teste ott feküdt előttem szétmarcangolva. Aztán hirtelen morgást hallottam. A konyha felől jött a hang. Lassan és hangtalanul elindultam. Amikor a konyhába értem majdnem összeestem. A földön az anyám holtteste. Közelebb mentem és megláttam két vörös szempárt. Nem hiszem, hogy meglátott mert nem támadott. Hangtalanul ette tovább az anyámat. Amikor a hold bevilágított az egyik ablakon a lény körvonalai kirajzolódtak. Leginkább egy farkasra hasonlított, de nagyobb volt és vérszomjasabb. Vér csöpögött a pofájáról amikor felemelte a fejét. Észrevett. Rám vicsorított. ’Ez csak egy álom. Ez csak egy rossz álom.’ Folyamatosan csak erre gondoltam és fel akartam ébredni. De ez nem álom volt. A szüleim meghaltak és én pedig szemtől szemben álltam a szörnyeteggel ami széttépte őket. Szaladni akartam de a lábaim nem mozdultak. Kiáltani akartam de nem jött ki hang a torkomon. A szörny felemelte a fejét és megnyalta a száját. Befejezte a lakmározást. Tudtam, hogy én leszek a következő áldozata. Rám nézett és morgott egyet. Az egész testem remegett. A szörnyeteg elindult. Én álltam ott még pár másodpercig aztán futásnak eredtem. De a farkas gyorsabb volt. Elkapta a bokám és én hasra estem. Megfordultam és ekkor a szörny már felettem állt. Nem éreztem semmit csak ahogy vér csöpög rám. A farkas felemelte az egyik mellső mancsát és lesújtott rám. A torkomból ömlött a vér. Nem fájt. Ekkor már nem féltem és szomorú sem voltam. Csak megnyugvást éreztem. Lehunytam a szemem. Minden olyan békés volt. És tudtam, hogy vége van a rémálomnak.

odavagyok a vámpírokért.

-Jack, te nem félsz.? – kérdezte Lucy aggódóan.

-Nem, és neked se kéne. – felelte Jack miközben egyre beljebb vezette a lányt az erdőben. Halloween éjszaka volt így nem csoda, hogy Lucy félt. Ahogy egyre beljebb mentek egyre sötétebb lett. A hold fényben eleinte tisztán látszott az erdő, de ahogy a fák egyre sűrűbbek lettek a holdfény is kezdett eltűnni. Hirtelen Lucy meghallott valamit.

-Hallottad.?!– kérdezte ijedten.

-Biztos csak egy rágcsáló. – válaszolt higgadtan Jack de ekkor mintha egy árnyék elsuhant volna előttük.

-Ez már biztos nem egy rágcsáló volt.! – mondta Lucy megtorpanva.

-Oké, akkor menjünk vissza. – mondta a fiú és próbált higgadt maradni. Visszafelé menet mintha még ijesztőbb és sötétebb lett volna az erdő. Lucy egyre erősebben szorította barátja kezét. Újabb hangokra lettek figyelmesek.

-Siessünk.! – mondta a lány aggódó hangon. – Oh..pocsolyába léptem..tiszta víz lett a cipőm.

-Kicsim már jó ideje nem esett az eső.. – mondta Jack és közelebb lépett a pocsolyához.

-Akkor ez…?

-Vér.?! – kérdezte ijedten Jack és ahogy a pocsolyát bámulták újabb vércseppek hullottak fentről. A fiú felnézett és az egyik fán meglátott egy sötét alakot akinek vér csöpögött a kezéről. Amikor az alak észrevette, hogy Jack figyeli őt elmosolyodott. Jack látta az alak hegyes és véres fogait. – Lucy, fuss.! – kiáltotta el magát a fiú és elhúzta a lányt de a vámpír gyorsabb volt. Elragadta Lucy-t. Jack utánuk futott de amikor megtalálta őket a vámpír már a lány vérét itta. – Hagyd békén.! – ordította Jack. A vámpír hátrafordult és elmosolyodott. Elindult a fiú felé miközben letörölte a vért a szájáról.

-Mondd meg a neved. – mondta mosolyogva, mély hangon a vámpír.

-Miért.?- kérdezte remegve a fiú.

-Szeretem tudni az áldozataim nevét. – válaszolta kacagva a vámpír. – De ha akarod megkérdezhetem a barátnődet. – A vámpír egyre közelebb ért a fiúhoz. Jack kicsit hátrált de nem akart gyávának tűnni.

-Jack.! Fuss.! – kiabálta Lucy elcsukló hangon.

-Szóval Jack. – nevetett a vámpír és már egészen közel volt a fiúhoz. Jack futni akart de a vámpír megragadta a karját és egy határozott mozdulattal felhasította Jack hasát. Lucy végig nézte ahogy a barátja holta összeesik. Ezután a vámpír odament a lányhoz, rámosolygott és a fogait ismét áldozata nyakába mélyesztette.

egy szösszenetnyi rémmese.

Mindig ugyanazt álmodom.Évek óta. Ez az álom is ugyanúgy indul. Kinyitom a szememet de csak sötétséget látok. A vérszag betölti az egész szobát. Lassan felállok. Elindulok egy fényforrás felé. Megbotlok valamiben és a földre zuhanok. Tudom, hogy ott van valami mégis mindig elesek. Valaki felnyög mellettem. Az egyik felem megnyugszik, nem vagyok egyedül. A másik felem viszont ugyanezért retteg. A szemem lassan hozzászokik a sötétséghez. Egyre jobban összpontosítok és lassan egy nő körvonalai rajzolódnak ki. Érzem ahogy jéghideg kezével megragadja a karomat.
- Meghaltak..mind meghaltak.. - mondja elcsukló hangon. Valami csöpögni kezd a kezemre. A nő sír. Nem tudom kik haltak meg, pedig már annyiszor átéltem ezt. Nem tudom mit kéne mondanom. Nem bírok megszólalni. Lépéseket hallok. Egy kulcs fordul az ajtózárban. A nő olyan erősen szorítja a karom, hogy már fáj, de nem szólok semmit. Kinyílik az ajtó és a nő zihálva hátraugrik. Egy férfi lép be a szobába és felkapcsol egy lámpát. A fénytől pár pillanatig nem látok semmit. Amikor kezd kitisztulni a látásom körül nézek. Mindenhol vért látok és láncokat. A férfi magas és izmos. Az arca tele van sebhelyekkel. Rám néz. Megdermedek. A szívem hevesen ver és alig kapok levegőt. A férfi odajön, felemel mintha csak egy rongybaba lennék és a földhöz vág. így szoktak véget érni az álmok. De most amikor kinyitom a szemem ugyanabban a szobában vagyok. Körülnézek. A nő holtteste ott fekszik tőlem balra,  véresen. Felnézek. A férfi ott áll felettem egy véres késsel. Sikítanék, de nem jön ki hang a számon. Megtörli a kést. Próbálok hátrébb mászni de a fejem rettentően fáj. A férfi felém hajol. Nem tűnik ijesztőnek, nagyon nyugodt. Megragadja a karomat és felemel. Lassan a hasamba szúrja a kést, majd kihúzza. Már tudom, hogy ez nem egy álom. Lassan elsötétül minden. Az utolsó amit látok az a férfi amint a kést törölgeti.

emberek.

Régen csodáltam más embereket. Akik annyi mindent elértek már az életben. Akik mindig jószívűek, és arra törekednek, hogy segítsenek másokon. Persze gondoltam, hogy vannak kivételek, de nem gondoltam bele, hogy mennyi.
Régen naiv voltam. Ma már teljesen más szemmel nézek az emberekre. A mai emberek önzők és ha valakinek szükség van a segítségre nem segítenek. Azt gondolom, hogy most is vannak kivételek. Vannak akik másokra is gondolnak, nem csak saját magukra.
Talán most vagyok naiv és nincs annyi kivétel, mint gondolom.

egy új blog.

Amikor belekezdesz valami újba először furcsa lehet majd szép lassan megszokod és ez is csak egy lesz a sok dolog közül, ami valamikor új volt.